Rendszeres versenyek és kiállítások

Ifjú Alkotók Kiállítás

Az iskolánk által 1968 óta megrendezett kiállításon ötvös és fényképész tanulóink munkáit állítjuk ki. Ezen túl lehetőség van, – az egyéb kategórián belül – bármely szakképesítés tanulói számára, hogy egy képzőművészeti alkotással (festmény, szobor stb.) részt vegyen a kiállításon.

A kiállítást minden évben, jeles szakemberek nyitják meg. A megnyitón részt vesznek, – a díjazott tanulókon túl -, a Fenntartó és az illetékes szervezetek (kamara, ipartestületek) képviselői, valamint a nálunk oktatott szakképesítésekben dolgozó elismert szakemberek.

Nemzetközi Fotó Kiállítás

2003 óta kerül megrendezésre iskolánk által a kiállítás, amely idén a Duna Palotában lesz megtekinthető február 22-28. között.

A Szentpétery díjért folyó verseny (ötvös szakképesítés)

A Szentpétery díjat Kolozsi László ötvös mester alapította, 1992.-ben, s haláláig a verseny megszervezését, és a versenyzők, és az oktatójuk díját is finanszírozta.

Halála után ennek finanszírozását, az iskola vállalta fel.
A verseny győztese, és szakoktatója részt vesz, a müncheni Inhorgenta Nemzetközi Ékszer-és Óra Kiállításon.

Inhorgenta Nemzetközi Ékszer- és Óra Kiállítás (München)

A kiállításon önálló pavilonnal veszünk részt, a tanulók munkáit mutatjuk be, nagy sikert aratva.

Szakma Kiváló Tanulója Verseny

(ötvös és a fényképész és fotótermék kereskedő szakképesítések)

Évről-évre megrendezésre kerül a Szakma Kiváló Tanulója Verseny. A versenyen eredményesen szereplő tanulók, mentesülnek az év végi gyakorlati vizsga alól.

Hungoro SYMA Ékszer-és Óra Kiállítás (Budapest)

2004 óta veszünk részt saját pavilonnal a kiállításon, ahol az ötvös tanulók munkáit mutatjuk be, valamint a tanulók – a pavilonban ékszereket készítve – is bemutatkoznak.

Ifjú Alkotók Kiállítás

Iskolánk, 1968 óta rendezi meg az Ifjú Alkotók Kiállítást, ahol az ötvös, és a fényképész tanulóink munkáit állítjuk ki. Ezen túl lehetőség van, – az egyéb kategórián belül – bármely szakképesítés tanulói számára, hogy egy képzőművészeti alkotással (festmény, szobor stb.) részt vegyen a kiállításon.

A kiállítást minden évben, jeles szakemberek nyitják meg. A megnyitón részt vesznek, – a díjazott tanulókon túl -, a Fenntartó és az illetékes szervezetek (kamara, ipartestületek) képviselői, s a nálunk oktatott szakképesítésekben dolgozó, elismert szakemberek egyaránt.

Fogtechnikus óraadói állás

  • Mintázó verseny

Minden évben Fogtechnikus gyakornok és Fogtechnikus tanulók részére meghirdetett országos szakmai verseny. A versenyen az első tíz helyezettjét értékes jutalmakkal díjazzuk. Iskolánkat a következő versenyeken legjobb helyezést elért két diákunk képviseli, akik színvonalas, innovatív, tartalmas továbbképzéseken vehetnek részt. Itt választjuk ki azokat a fiatalokat, akik a Dental World Nemzetközi Szakkiállítás keretein belül vehetnek részt a „Győztesek Versenyén”. Tavaly minden versenyt iskolánk hallgatói nyertek meg.

 

  • Protetikai verseny

Minden évben Fogtechnikus gyakornok és Fogtechnikus tanulók részére meghirdetett országos szakmai verseny. A versenyen legjobb helyezést elért tanulók értékes jutalomban részesülnek. Meghívást kaphatnak a különböző szakmai rendezvényekre és a „Győztesek versenyé”-re is. Tavaly iskolánk tanulói az első három helyezett között végeztek.

Pin It on Pinterest